Amikor kicsi voltam sokszor kérdezték,hogy ki a példaképem.Akkor sosem tudtam a választ, de a napokban megvilágosodtam.Mindig ott volt mellettem az ő hangját és zongorajátékát hallgattam amikor valami bántott és akkor is amikor boldog voltam.Sohasem untam meg pedig évek óta csak 3 albumukat hallgatom.Régóta velem van és én csak most jöttem rá,hogy ő igazán az én példaképem.

Akik már régóta ismernek tudhatják, hogy a zenekar nem más mint az Evanescence és azon belül is Amy Lee.
Szeretném nektek egy kicsit jobban bemutatni őt egy (wikipedias) életrajzzal:

Amy Lee, Amy Lynn Hartzler néven született 1981.december 13-án Kaliforniában.
Apja neve John, aki lemezlovas és TV-s személyiség, anyja Sarah, testvérei Robby, Lori és Carrie. Volt egy harmadik nővére is, aki 1987-ben meghalt egy azonosítatlan betegségben. Lee kilenc évig tanult zongorázni. 2000-ben diplomázott Pulaski Academyben, de a Közép-Tennessee Állami Egyetem előadásait is látogatta rövid ideig.
Jelenleg New Yorkban lakik. 2007 tavaszán megházasodott, férje Josh Hartzler. Amy szabadidejében fest és rajzol.
Eredetileg zongorázni tanult, majd alapító tagja és vezető énekes lett a Grammy-díjas Evanescence rockzenekarnak. Hatott rá Mozart, a Björk, a Nirvana,Tori Amos, Jimi Hendrix,Danny Elffman és a Plumb is.
Két stúdióalbumot adott ki az Evanescence-el: Fallen, The Open Door, mindegyik milliós példányban kelt el.
Amy Lee és az ex-gitáros/dalszövegíró Ben Moody tinédzserkorukban találkoztak. "Egy ifjúsági táborban voltunk - emlékezik vissza Moody -, és pihenőidőben hallotam Amyt, amint Meat Loaf-tól az "I'd Do Anything for Love"-ot játssza zongorán. Odamentem hozzá, mire ő elkezdett nekem énekelni. Teljesen lenyűgözött, rögtön rávettem, hogy csatlakozzon a bandámhoz. Annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy amikor dalszöveget írunk, sokszor egymás gondolatait fejezzük be!"
Első albumuk, a Fallen nagy sikert aratott. Ezen található első slágerük, a Bring me to life című felvétel. 2004-ben, Moody kiválása után a csapat Terryvel koncertezett tovább. Elkészítették az Everybody's Fool klipjét. Az együttes sok díjátadón is képviselte magát. Az új CD a "The Open Door", ami 2006. október 3-án került a boltokba. Az album számait a frontember és Terry Balsamo írták. Azóta készülőben van az új lemezük amelyet 2010-re ígérnek.

Úgy gondolom sok hasonlóság van köztünk.Persze nincs olyan leírhatatlanul gyönyörű hangom és nem is tudok olyan jól zongorázni ,mint ő de még is ő áll előttem példaként.Szeretnék legalább feleannyira is jó lenni,mint ő.

Minap találtam egy cikket Jamie Campbell Bower-ről egy régi újságban.(Ő játszott a Sweeney Todd-ban a hős szerelmest, az Alkonyatban pedig az egyik Volturi tagot és szerintem nagyon aranyos és helyes és....) A cikk arról szólt,hogy állítólag ő is szeretne annyira híres lenni,mint Robert Pattinson és ha ezt színészkedéssel nem éri el akkor énekléssel szeretné.A cikk végén pedig megemlítették a zenekara nevét.Még aznap rá is kerestem a Darling Budsra.Végül is nem rossz, de nem is tudom én a színészbe beleszerettem,de mint énekes...




Majd másnap ezt elmeséltem Mollynak is amikor ő közölte,hogy Ben Barnes-nak is van egy együttese ami szerinte nem valami jó.Nagy kiváncsisággal megkerestem őt is.Lehet,hogy nem kellett volna.Teljesen lerombolta a róla alkotott elképzelésemet.Színészként őt is nagyon szerettem/szeretem(?), de mint énekesként...A hangjával igazán nem is volna baj,de ez a nyálas fiúcska dolog.




Jamie-nek remélem sikerülnek az álmai és tényleg lehet annyira híres,mint Robert.(inkább a színészettel) Ben,nek pedig remélem csak egy kis kicsúszása volt ez az együtteses dolog(2004-es a videó) és gyorsan vissztalál a színészethez,mert ez a pop-banda szerintem borzalmas.

Plurk

About this blog

Rendszeres olvasók

Üzemeltető: Blogger.