Nem mondom el senkinek mégis tudom. Nem azért nem mondom el mert nem bízom meg bennük vagy nem találom rá méltónak őket. Hanem mert szégyellem.Meg azért is mert amit mondanék az úgyis megváltozna. Egyik pillanatról a másikra.Csak szeretném ha egy napon nem lenne ez az érzés mondjuk erre szerintem még sokat kell várni.
Felejtsem el?- Megpróbáltam, próbálom.
Keressek másikat?-Megpróbáltam. Megbántam.
Ne siránkozzak ezen?-Már egy ideje nem teszem ezt. A számból nem hangzik el egy ilyen sor sem.
Miért épp a blogomon írom ezt és nem a legjobb barátaimnak mondom el? Mert félek. Nem tudom mitől vagyis még is talán.. Félek attól hogy hazugságnak fog tűnni mert úgyis megváltozhat egy pillanaton belül. Félek attól hogy hülyének néznek. Félek attól hogy ha kimondom igazabbnak fog tűnni.Magam előtt is szégyenként élem át ezt az egészet.
Ne kérdezzetek hisz úgyis tudjátok.Ne kérdezzetek mert ezzel is ugyanazt juttatjátok eszembe amit szeretnék elfelejteni.Irigy vagyok és féltékeny. Soha nem akartam ilyenné válni és mégis. Undorító vagyok. Ezt is szégyellem. Előttetek. Miattatok. Mit gondolhattok rólam?
